Üdvözlet a Földnek!
Tudjátok, akárhányszor megnézem ezt az előzetest itt lent, mindig úgy elérzékenyülök. Hát nem fura, hogy az ember szinte csak akkor vesz tudomást ezekről a lényekről, amikor képen, vagy filmen látja őket viszont? Pedig minden nap gondolnunk kellene rájuk, hiszen velünk együtt élnek ezen a kék bolygón; velünk osztoznak annak minden bánatában és örömében, és mi sokszor nem is gondoljuk, hogy ők is ugyanúgy megküzdenek az élet minden egyes percéért, ahogyan mi is. Sőt! Nagyon sok dolgot jobban is csinálnak, mint mi, emberek. "Csak akkor támadnak, ha éhesek, és sosem kedvtelésből!" - ahogy Kipling is írja. És igaza van. Bár néha azt mondják ránk, állatok, én azt gondolom, talán jobb lenne a világ ha néha azok is tudnánk lenni: kicsinyeit védő, életért küzdő állatok. Akik tényleg értik a világ dolgait. És akiket még nem fertőzött meg ez a rohanó élet. Pedig mi sajnos mindent megteszünk azért, hogy ez ne így legyen.
Megjegyzések