Felkelt a napunk...!

Tudom, az előző bejegyzés picit érzelgősre sikerült, de hát tulajdonképpen ez egy BLOG a maga örömteli és néha borús soraival, és hát elmondhatom róla, hogy néha "kicsit sárga, kicsit savanyú" , de az enyém. :)

Most térjünk vissza az eredeti mondanivalóhoz...

Az ISTVÁN A KIRÁLY rockopera mindigis nagy kedvencem volt, és még ma is szívesen megnézném azt a LEGELSŐT - még anno Varga Miklós és Vikidál Gyula főszereplésével. Sajna ezt már csak a pattogó bakelit képes valamelyest visszahozni. Istenem, mennyit hallgattuk! :)

Most egy olyan nagyszabású előadásról szeretnék írni...(bár az, hogy ÍRNI nem igazán találó kifejezés, mert egyszerűen nem lehet szavakba önteni azt az érzést), aminek megrendezésére 2008 szeptember 6-án került sor, itt Komáromban (Jah, nem mondtam volna? Most éppen a koleszon vagyok...). Jómagam előtte nem ismertem magát a TÁRSULAT-ot, így most utólag sajnálom, hogy nem követtem végig az útjukat a legelső megpróbáltatásoktól egészen a rivaldafényig. És amikor megtudtam, hogy a tagok között van két szlovákiai magyar szereplő is, nagyon megdöbbentem. Büszkeség töltött el!


Maga az előadás nagyszerű volt, bár - mint amatőr színjátszó - egy-két elemen azért jobban elgondolkodtam volna, hogy vajon tényleg szükség van-e pl. lufikra István győzelménél, vagy Fehér Lóra a sámántánc-nál. De ezt mindenki döntse el maga! A zene fantasztikus volt - de hát azt nem lehetett elcseszni - a Bródy&Szőrényi dallamok mindig ugyanolyan jól hangzanak. Sokszor az egész közönség is együtt énekelte az ismert számokat.

A finálénál aztán felcsendült a Himnusz is, amit mindenki felállva hangosan énekelt, hogy csak úgy zengett a nézőtér, meg a lelátó. És a zene utolsó akkordjainál olyan csend volt, hogy szinte meg lehetett fogni. Még most is libabőrös leszek, ha rágondolok.

Élményekkel eltelve, megmelengetett szívvel tértem haza, és örültem, hogy MAGYAR vagyok!