Lelkifröccs...kis szódával...
Tanzan és tanítványa a szomszéd faluba igyekeztek, de útjukat egy megáradt patak keresztezte. Fiatal nő tétovázott éppen a parton, mert a víz elsodorta a hidat. Tanzan karjaiba vette és átlábaltak a túloldalra, majd folytatták útjukat.
A tanítvány egész délután ezen az eseten töprengett, hiszen szerzetesnek tilos nőt érinteni. Este már nem bírta türtőztetni magát, s megkérdezte a Mestert:
- Miért vetted karjaidba azt a nőt?
- Én a patak túlsó partján hagytam, és te még mindig simogatod!? - förmedt rá Tanzan.
A Mester úgy segített az asszonyon, hogy meg sem érintette.
A tanítvány megérintette anélkül, hogy hozzáért volna.
A fenti idézet egy régi Zen tanitómese. De nagy igazság van benne, amit bizony gyakran el szoktunk felejteni. Nap mint nap kerülhet olyan helyzetbe az ember hogy valamit elszúr, valamit nem úgy old meg, ahogy azt kellene. De ha ilyenkor rájön arra, hogy mit is csinált és átgondolja, akkor lényegében a nőt átvitte és letette a túlparton.
Sokan vannak, akik szívesen fel-felhánytorgatják neki az esetet, csakhogy tovább szítsák a lángját az egykori hibának, tévedésnek. Ilyenkor átveszik a nőt a hátukra, hogy tovább vigyék, babusgassák azt.
Sorry, hogy átmentem filozófálgatósba, de utálom, amikor egy lezárt ügyet egyfolytában fel-felnyitnak, és a fejüket csóválják hogy AKKOR, OTT az mit hibázott. A legtöbben szívesen rágódnak a mások hibáin, mert ugye a tiszta edény sosem szúr szemet, csak a koszos. Pedig azt is egyszer el kellett mosnia valakinek.
"Apropó, tudnál adni egy....?"; "Nagyon megköszönném, ha..." ; "Hozzad már el a..." ; "Segítenél a...." ;
De te mosolyogva odafordulsz: "Persze, mondd csak, miben segíthetek?"
Megjegyzések