Elvágyódás...

Elvágyódom gondolatban,
Oda, hol még sosem voltam.
Nem kell ehhez messze menni,
Csak kicsit egyedül lenni.

Távol a világ zajától,
Hol az ember nem lát tovább magától;
Hol nem néznek mást, csak a tökéletest,
Amit egy eszme még tökélybre fest.

Elvágyódom innét, oda, ahol várnak,
Hol enyéim majd karjaikba zárnak.
Ott nem lesznek már oly zordak a telek.
Odaát végre otthonra lelek.

Odaát, kit rég kerestem, megtalálom végre,
Lelkem másik fele előtt leborulok térdre.
Szűz arcának víztükrében önmagamat látom,
Istenemnek ezen csodát szívből meghálálom.

A múltamtól mindörökre
Könnyes búcsút veszek,
Letelepszem társaim közt,
S tudom, boldog leszek.

Itt falakat húznak a nagyok,
S e falakban én is egy tégla vagyok.
Majd onnét nézek le az égből,
E végtelen szép messzeségből.