Megint egy kis lelki önostorozás vagy mia f...

Az utóbbi időben érdekes módon egyre csak folytatódik a melankólikus hangulat. Egy abszolút amatőr érzelmes lélek, mint jómagam, akibe szorult némi költői ill. írói csepp a nagy klasszikusok elmeforgatagának végtelen óceánjából, ezt az időszakot nyugodtan kihasználhatná eme időszakot arra, hogy pazar szösszenetekkel kápráztassa el a nagyérdeműt, esetleg naplója fölé görnyedve jegyezze le a vele megtörtént eseményeket.

Rájöttem, hogy az ember senkihez nem ragaszkodhat igazán. Senkihez, hacsak az illető nem más, mint lelkének másik fele. Csakhogy míg az ember nem talál valaki ilyesfélét, a barátaiban próbálgatja megtalálni a megértést, a segítséget, és mindazokat, amikre szüksége lehet élete során. Hosszú idő óta most döbbentem rá először arra, hogy ragaszkodásom folytonos lett, s már-már odaszegeződtem a másikhoz.

Ezt sürgősen abba KELL hagynom!