Hát ezt jól elcsesztem...

Elég érdekes volt a tegnapom. Úgy volt meg1ezve, hogy délután elugrok Pali barátomhoz, aki nem más, mint a volt gimnáziumi osztálytársam, és átégetek tőle pár DVD-t. Na most, a kocsiba mindent bepakoltam (a saját DVD-im, az övéi), csak éppen az üreseket felejtettem el! Így Szencen meg kellet még állni a BILLÁBA néhány dévédéjért. Mikor odaértem Palihoz, közölte, hogy nem kellet volna úgy aggódnom, mert neki is lett volna néhány. (jah, jókor szólt).

Mivel az égetője nem ment rendesen, így odaadta a filmeket, melyek közül és a dzseki csenes "80 nap alatt a föld körül"-re vágytam a leginkább. Így meg is kértem őt, rakja be, hadd lám, nem szaggat-e. Be is rakta, meg is mutatta - nem is volt vele semmi bibi. Mindaddig, míg észre nem vettem otthon, hogy a DVD benne maradt Palikám PC-jében. Csak ültem és hajtogattam magamban, hogy ez nem az én napom.

Odaadta még a NAMO szoftvert is. Egy egy príma honlapszerkesztő. Azért olyan jó, mert ebben lehet dizájnozni, míg a Homesite-ban nem igen lehetett. Csakhogy itt is muszáj volt történnie valaminek, mivel az RW-s cd olvasása kb. 43%-nál lefagyott. - mi mást tehettem volna - sóhajtottam egy jó nagyot, és elkezdtem magam lehúzni. A downloading még mindig tart - nem csoda, ilyen netsebességnél, de azért elmegy. Még kb. 25 perc és lent van. :) Háát, kíváncsi vagyok rá...

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések